aug
21

A vitiligo a bőr festékhiányos betegségeinek egyike. Feltűnő kinézetének ellenére nem fertőző. Egyes statisztikák szerint minden századik embert érinti ez a betegség, van akit csak időlegesen, van akit egész életén át. A vitiligo jellegzetes fehér foltjai nem csak a hámréteget érintik, hanem a rajta lévő szőrszálak is elvesztik színüket. Leggyakoribb megjelenési formái az arcon, szemek körül, ujjakon, kézfejen, majd továbbterjedhet a karokra, lábakra, esetleg teljes testre. Vannak vélemények, amik szerint nem teljes festékhiány, hanem csak festék-átrendeződés, melyből következik, hogy ha megtalálják az okot, akkor az állapot visszaállítható.

A kiváltó okokat illetően nem egyeznek a tudományos vélemények.
Vannak akik úgy gondolják, hogy a vitiligo nem káros és kizárólag a bőrben lévő festéktermelő sejtek (melanociták) degeneratív elváltozása, tehát valamilyen oknál fogva kórosan vagy egyáltalán nem működnek.
Vannak akik úgy tartják, a vitiligo egy autoimmun betegség, ahol a szervezet felemészti, esetleg valamilyen módon (pl. méreganyagot termelve) meggátolja az melanin termelést.
Egyesek szerint valamilyen belső gyulladásos góc (pl. mandula) vagy valamilyen belső szervi zavar, gyulladás (pl. máj, mellékvese, epe) következménye.
Elsősorban természetgyógyászok szerint a vitiligo egyértelműen lelki eredetű, hirtelen nagy mértékű stressz, esetleg nagy fokú kimerültség az elsődleges kiváltó ok.

Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy pontosan nem ismert a betegséget kiváltó ok, így egyértelműen hatásos kezelése nincs.
Léteznek bőrgyógyász által felírható krémek, holt-tengeri ásványokat tartalmazó készítmények, vannak különböő fényterápiás kezelések, melyek célja a melanociták ingerlése, a pigmenttermelés újraindítása.
Vannak akik szerint vitaminkúrákkal lehet csökkenteni az elváltozásokat, egyesek szerint szigorú diéta betartásával lehet eredményeket elérni.

A vitiligo megjelenésekor érdemes orvoshoz fordulni és egy teljes körű kivizsgálást csináltatni, az esetleges gyulladásos gócok, rosszindulatú elváltozások kiszűrése érdekében.

Kozmetikai kezelése jobb híján a fényvédelemben és az elkendőzésben való segítés.

A melanin-hiány okozta fényérzékenység miatt érdemes elkerülni napsütést, ám mivel a káros UV sugárzás már az utcára lépve is elkerülhetetlen, ezért a mindennapokban is fényvédőkrém használata kötelező.
Kifejezetten nagymértékű bőrelváltozásokra kifejlesztett camouflage termékek segítenek a kendőzésben. Ezek nem csak több pigmentanyagot tartalmaznak mint a hagyományos alapozók, hanem még vízállóak is, így fedőképességük kiemelkedően magas. Számos kozmetikai cég sminktermékei között megtalálhatók pl. Alverde, Malu Wilz, DermaColor, Coverderm, Vichy, Artdeco.
A camouflage krém alkalmazható önmagában is vagy fixáló púderrel fedve. A tartós smink elkészítéséhez használható alapozó alá kenhető alapozó zselé és fixáló spray is, melyet a kész sminkre fújva (mint a fodrász lakkja) rögzíti azt. Ezután már csak arra kel ügyelni, hogy a nap végén a smink maradványai alaposan eltávolítsuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://kozmetikus-szakoktato.blog.hu/api/trackback/id/tr472237423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amadeuss 2019.02.07. 20:53:27

Több könyvet is elolvastam a vitiligoval kapcsolatban, de azt kell, hogy mondjam, hogy egyik gyengébb, mint a másik. Van azonban egy kivétel, ami tényleg hasznos és teljes körű leírást ad a vitiligora és a vitiligo gyógyítására. Nekem nagyon bejött, a leírtak tényleg működnek, ha esetleg érdekelne valakit akkor ha jól tudom itt még el lehet érni a könyvsorozatot.:
www.vitiligogyogyitas.hu
süti beállítások módosítása